Csillagászok a Naprendszeren kívül is legalább egy tucatnyi bolygó létezésére következtethetnek azokból a homályos foltokból, amiket távcsöveiken keresztül láthatnak. A homályos foltokat feltehetően a közeli csillag körül keringő bolygók tömegvonzása okozza, ahogy az erőt fejt ki a jórészt gázhalmazállapotú égitestre. Azonban egyetlen egy valódi felvétel az így feltételezett bolygókról több ezer homályos folttal is felérne. Ilyen fényképek sajnos még nem készültek, hiszen a Napra lehet ugyan nézni, de a bolygók nem látszanak a vakító ragyogástól.

Nemrégen a tucsoni Arizonai Egyetem Csillagászoptikai központja a Nature című tudományos folyóiratban közzétett cikke szerint óriási lépést tett egy olyan szerkezet létrehozása felé, amellyel lehetséges lenne az eddig „ragyogásba burkolódzott” bolygókat lencsevégre kapni. Philip M. Hinz és munkatársai bemutatták csillagfény árnyékoló találmányukat, amelyet kioltó interferométernek (nulling interferometer) hívnak. Az eszközt az Arizona állambeli Mount Hopkinson található soktükrös távcsőre szerelték fel.

A kioltó interferometria (nulling interferometry) elve először a Stanford Egyetem egyik professzorának, Ronald N. Bracewell fejéből pattant ki még 1978-ban, s az utóbbi időben a tudósok egyre nagyobb érdeklődést mutattak irányában. J. Roger P. és Neville J. Woolf, az Arizonai egyetem Steward Obszervatóriumának két kutatója irányította azt a folyamatot, amely során az elméletből kézzelfogható valóság kerekedett. A Mount Hopkins-i kísérlet volt az első alkalom, hogy egy ilyen szerkezetet távcsőre szereltek. Az interferométer eltompította az Orion (Kaszás) csillagkép egyik csillagának – a Betelgeuse-nek – ragyogását, s így láthatóvá vált a fényes égitestet körülölelő porfelhő vagy nebula. Ez volt az első közvetlen felvétel a Betelgeuse porfelhőjéről, amit valaha is készítettek. „A csillag egyszerűen eltűnt – nyilatkozta Bracewell – és saját szemünkkel láthattuk, amit eddig csak sejtettünk: egy infravörösen sugárzó felhőt”.

A Mount Hopkins-i kísérletben két, egymástól ötméternyi távolságban szilárd vázra erősített tükröt használtak. A csillag fénye akkor oltódik ki, ha az pontosan derékszöget zár be a két tükröt összekötő vázzal. Az egyik tükörbe érkező fényhullámok megfordulnak, azaz a hullámhegyek hullámvölgyekké alakulnak. Ha e megfordított „fény” a másik tükörből érkező hullámokkal találkozik, és azok a fizika törvényei szerint kioltják egymást, a csillag közepe és a körülötte található napgyűrű szó szerint elsötétedik. Ugyanakkor a bolygóról visszaverődő fény – még ha az egészen közel kering is napjához – olyan szögben esik az interferométerre, hogy a visszatükröződő fényhullámok erősítik egymást, vagyis a hullámvölgyek és a hullámhegyek pontosan egybeesnek, s így erősítik a bolygó fényességét.

A kísérlet során bebizonyosodott, hogy a találmány segítségével még olyan testeket is láthatóvá lehet tenni, amelyek alig 0.2 szögmásodpercnyire vannak napjuktól. (Egy szögmásodperc egy teljes szög háromezer-hatszázad része.) Igaz ugyan, hogy e távolság nagyobb, mint az az érték, amelyen belül még képesek a „homályos foltokat” megfigyelni, de sokkal kisebb, mint bármely más módszer esetében, amelyek a csillagok fényének közvetlen kitakarásával próbálkoztak. A kutatók eddigi munkája nyomán a jövőben több olyan távcső építését is kezdeményezik, amelyeken már alkalmazzák az interferométert.

“Remek kiindulópont volt e kísérlet. Most már tudjuk, min kell még finomítani, és hogyan lehet még pontosabbá tenni a szerkezetet” – nyilatkozta Hinz. 2003-tól, az arizonai Mount Grahamen felállításra kerülő, hatalmas, kétcsövű távcső megépítésénél már alkalmazni fogják az újonnan nyert eredményeket, és az interferométer segítségével, közeli csillagok körül keringő, Jupiter méretű bolygókról készülhetnek majd felvételek. A távcső felbontása egyedülálló lesz már csak óriási mérete miatt is, no meg az állítható optikának köszönhetően. A tükrök finom mozgatásával lehetővé válik, hogy a beeső fényben a Föld légköre okozta torzulásokat azonnal kijavítsák.

Az amerikai Nemzeti Repüléstani és Űrkutatási Kormányhivatal tervei szerint, tíz éven belül a világűrben is pályára állítanak egy interferométert – bár még nincs készen, de nevet már adtak neki: Földtípusú Bolygó Kereső (Terrestrial Planet Finder) –, amely talán képes lesz a Naprendszeren kívül eső, földméretű bolygók felkutatására. Ha találnának egy ilyen bolygót, az infravörös tartományban végzett megfigyeléseket színképelemző vizsgálatoknak vetnék alá, amiből kiderülhet, hogy az égitest rendelkezik-e légkörrel, s a légkörben megtalálható-e az ózon, a széndioxid és a víz, amelyek élet jelenlétére utalhatnak. Így a csillagok fényének eltakarásával, akár a miénkhez hasonló világokat is megpillanthatunk.